Látszik, hogy Justin még nagyon fiatal és gyerekkorát nem a játéknak szentelte. Egyre többször kerül valamilyen zűrbe.
Nemrégiben például ittas és jogosítvány nélküli vezetéssel gyanúsították meg, most pedig újabb botrányt kevert magának.
A szomszédjában lakók többször is kihívták a rendőrséget Justin féktelen viselkedése miatt. Ez vezethetett odáig, hogy az énekes egyik este több mint egy tucat nyers tojással tisztelte meg a szomszéd épület falát, ablakait.
A tulajdonos állítása szerint megsérült a vakolat és körülbelül 20.000 dollár (kb. 5 millió forint) kár keletkezett az épületben. Az eset még januárban történt, azonban a héten kezdődik majd a bírósági tárgyalása.
Az énekesnek lassan fel kellene hagynia gyerekes viselkedésével, mert a hatóságok nemcsak ebben az ügyben kezdtek ellene vizsgálatot, hanem marihuana használat és telefon lopás is szerepel az esetek között.
Bár 2011-ben Ausztráliában egy koncertje közben őt magát is tojászápor fogadta, úgy látszik nem tanult az esetből.
A teljes cikket a www.mirror.co.uk oldalán olvashatjátok.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: